Napi idézet

Történelmi áttekintés

Aki ott volt 2000. szeptember 15-én Debrecenben, a Metal Fesztiválon, az soha nem felejti el, amit látott/hallott. Az Ossian koncertje azonnal legendás lett, mivel Paksi Endre „cimbora kicsit elfáradt”, így teljesen átértelmezte a zenekar dalszövegeit és a dallamvilágát.

A legenda szerint Paksi Endre Ossian-frontember annyira részeg volt a debreceni koncerten, hogy több alkalommal is szimplán elfelejtette a szöveget, hogy aztán halandzsával és értelmetlen mondatokkal próbálja átvészelni a saját fellépését. A gond csak annyi volt, hogy valaki felvette az egész koncertet, így olyan fiktív, Paksi részegsége miatt újraértelmezett dalok születtek, mint a Márhívó, a Repatarurgyán (eredetileg Másnapos dal) vagy az Amikor rock (eredetileg Amikor rég).

Egy krónikás feljegyzései:

Mivel a koncert előtt hallottam beszélni Paksi Endrét, és láttam az állapotát, nem számítottam túl sok jóra, és sejtelmeim be is igazolódtak. Olyan részeg volt, hogy a dalszövegek nem jutottak eszébe, csak éppen egy-egy sor minden számból. Először a Sörivók című számot láttam a koncertből, amiből csak a "Sörivó vagyok" refrént tudta elordítani. Hát, láttuk, hogy valóban Sörivó. A szám befejezését a közönség hangos "Szégyeld magad!" kórusa követte, majd belekezdtek a Pokolnál hangosabba. Itt borzasztó hamisan elénekelt néhány sort a szám elejéből, majd a "Nincs meghívó..." sort ismételte a szám végig. Utána körülbelül háromszor konferálta fel a Rocker vagyokat, de hallhattunk egy kis ízelitőt a Rock'n'roll démon cimű új számból is. Nos, úgy sejtem, nem teljesen olyan volt, mint amilyen a végeredmény lesz. Egy idő után azonban a zenészek - akik mindvégig pontosan, jól játszottak - megelégelték a dolgot, és levonultak.

Rubcsics Ricsi kérdezte meg a közönséget, hogy kell-e így nekünk ez a buli, akik azonban úgy döntöttek, hogy igen, így elővezette egy gitáron, a közönség éneklésével - stílusosan - a Másnapos dalt. A közönség követelésére még egy időre visszatértek a levonult zenészek, és egy rövid ideig folytatták a próbálkozást a koncert megmentésére, de amikor Endre másodszor is felkonferálta a Rock'n'roll démont, betellt a pohár, és véglek levonultak, miután Wéber Attila elnézést kért a közönségtől. Ezek után Paksi Endrén csattant jónéhány műanyag korsó, sőt, még egy pohár sört is kapott a nyakába. Miközben már a technikusok megkezdték az elpakolást a színpadról, maga is távozott.

A legenda szerint a bulin a zenekar a gázsi mellett piát is kapott, amit bónok formájában lehetett elérni a büfében. Az egyik szervező Paksi Endre kezébe nyomta az Ossiannak járó piajegyeket, amikkel ő aztán eltűnt, és amikor később a zenekar a fogyasztás miatt érdeklődött, kiderült, hogy Endre olyan szorgosan váltogatta be a bónokat, hogy mire észrevették, úgy 3 és fél liternek megfelelő bormennyiséget töltött magába. Szerencsére legalább a hanganyag fennmaradt az utókornak, ráadásul egy névtelen hős feliratozta is. Felnőtt egy generáció, de még mindig ugyanolyan jó.

Hiába tartotta fent az internet a legendát örökre, igazán halhatatlannak csak onnantól számít a produkció, hogy az Óriás zenekar feldolgozta a Petőfi rádiónak. Mondjuk Egyedi Peti láthatóan keményen megküzdött azzal, hogy visszatartsa a röhögését, de tisztességesen lenyomta a magyar metáltörténelem legmetálabb alkotását.

Miért fáj az Ossiannak még mindig ennyire a Márhívó?

Előfordul, hogy egy rocksztár részegen megy fel a színpadra, sokakkal megesett már. Persze, ha erről még felvél is készül, nehéz később magyarázkodni...de azt egyébként is felesleges. Alapvetően tehát nincsen ebben semmi különleges, az Ossiannak viszont az volt a nagy szerencsétlensége a 2000-es debreceni metálfesztiválos koncerttel, hogy az interneten elkezdett önálló életet élni az, ahogyan Paksi Endre borgőzzel fűtve újraértelmezte a dalokat.
Vannak tehát ezek a felvételek, és köztük a legnagyobb _sláger_, a Márhívó, amin imádunk röhögni, kívülről tudjuk és még Paksi "JEEEE" fekiáltásainak haglejtését is megtanultuk utánozni. Egy ilyen jelenséget, mint a Márhívó, szerintem egyszerűen el kéne fogadnia a zenekarnak, pláne ennyi idő és az után, hogy a hírhedt daloknak rég megvan már a saját élete. Ami talán függetlenedett is valamennyire az Ossiantól. Nem tudják kitörtölni sehonnan, éppen ezért bármilyen erre irányuló próbálkozás inkább kellemetlen, mint hősies...mégis ezt csinálják.

Igazi kis szélmalomharcot folytatnak azért, hogy elérjék azt, hogy a Márhívó egyszerűen ne is létezzen. Azért elképesztően béna ez a hozzáállás, mert egy olyan dolgot fognak fel a zenekar "bántásának" és "kicikizésének", amit maga a zenekar, nevezetesen Pakis Endre követett el. Akkor miről is beszélünk? Ha szar helyzetbe hozod magad, akkor igazán ne azokon akadj ki, akik nevetni mernek ezen, hanem gondolkozz el, és élj vele együtt. Sokkal, sokkal menőbb lennél. Ezt azonban az Ossian láthatóan képtelen megtenni, fáj nekik a Márhívó, rettenetesen fáj, hiába állítják, hogy van ott humor, meg van önkritika. Ugyanúgy nincsen nekik sem ebben a kérdésben, mint azoknak a rajongóknak sem, akik konkrét "Márhívó-tagadók". A zenekarnak azt kellett volna már régen felsimernie, hogy a negatív reklám is reklám, sőt. Akaratlanul ugyan, de elkövették a YouTube egyik legviccesebb hazai videóját, a Márhívó önálló brand lett, használniuk kellene, okosan. Ehelyett már akkor is balhéznak, ha az Óriás csinál belőle egy zseniális akusztikus feldolgozást. Egyediék verzióját azonnal beimádta az internet, mára viszont a Hammer Records levetette az Mr2-vel a videót a YouTube-ról. Az indokok kínosak a felhajtás pedig felesleges. Egy ilyen lépés az előbbiekben felsoroltak miatt pedig szerintem többet ronthat a zenekar megítélésén, mint amennyit a Márhívó egész pályafutása alatt elkövetett. Ráadásul ezzel csinálnak most éppen újabb legendát a Márhívó mitológiában, amitvel csak elősegítik, hogy tényleg örökéletű legyen.

Felhasznált források:
https://444.hu/2014/09/15/14-eve-volt-a-magyar-poptortenelem-legemlekezetesebb-koncertje
https://index.hu/kultur/zene/2015/02/13/halhatatlanna_tettek_paksi_endre_legendasan_reszeges_debreceni_koncertjet/
http://www.zeneforum.hu/tema/tema/beszamolo_a_debreceni_metal_fesztivalrol
https://civilhetes.net/miert-faj-az-ossiannak-meg-mindig-ennyire-a-marhivo